A Balaton keszthelyi házai

A Balaton keszthelyi házai

  07 Jul 2021

Két kategóriában is keszthelyi épület lett a Balaton háza a 2020. évi versenyben, az idei évre szóló pályázatot is hamarosan kiírják.A verseny immáron 3 éves múltra tekint vissza a Nők a Balatonért Egyesület és a Balatoni Szövetség meghirdetésében, kormányzati támogatással. Az Év Balaton Háza címmel való elismerés a minőségi építkezéshez kíván példát mutatni úgy magán, mint a középületek létesítésére. A zsűrizésben szakmai részről kormányzati építésügyi elnöklettel a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége, a balatoni megyék építész kamarái és a pályázatot kiíró két közösség képviselői vettek részt.
Az eredményhirdetésre és díjkiosztásra a Balaton-felvidéki Nemzeti Park fenékpusztai Kis-Balaton Látogatóközpontjában került sor, mely az Év Balatoni Középülete díjat nyerte. Lakóház kategóriában a keszthelyi Castelli-villa lett a nyertes, üdülőépületek közt a balatonfüredi Horgászklub ház nyerte a címet.