Apáti mézes csemege Zalaapátiból

Apáti mézes csemege Zalaapátiból

  16 Sep 2020

Zalaapátiban nemesített új csemegeszőlő fajta nyerte el a napokban az állami elismerésre való befogadást.Előállítója dr. Kocsis László egyetemi tanár, aki a településen lévő birtokán több mint másfél évtizede foglalkozik fajtaelőállítással. Az új csemegeszőlő eredetének helyszíne és édes íze után lett elnevezve: az Apáti mézes nevet kapta. A fajtát máris sokan magukénak érezhetik, hiszen éppen az Apáti nevű települések Zalaapátiban megtartott országos találkozóján mutatta be nemesítője, s a névrokon helységek képviselőit a birtokára is meghívta, a vendégek elsők közt kóstolhatták a mézédes termést. Emellett a látogatók a szőlészeti ágazat nemesítéssel való fejlesztésének teljes szortimentjét tekinthették meg, ismerkedhettek az egész ültetvénnyel, melyben a csemegeszőlők mellett a fehér- és a vörösbort adó, valamint az alanyfajták nemesítésének anyaga ott van.
Dr. Kocsis László az új fajta tulajdonságait ismertetve elmondta, hogy nem tör nagy ültetvényekkel nyerhető babérokra, ám ízével, színével, zamatával a házikertek kedves fajtája lehet. A nemesítő beszélt arról, hogy csemegeszőlő előállításnál sok fontos célt kell szem előtt tartani, így a gombabetegségeknek való ellenállóságot, a magnélküliségre való törekvést, a tartósságot, a mutatósságot, mely követelményeknek csak több köztes nemesítési lépésben lehet megfelelni.
Az Apáti mézes keresztezés alapanyaga a szőlőskertek királynője muskotály mint anyanövény, az apa pedig egy A-100 elnevezésű hibrid. Hőigénye alacsony, ami fontos termésbiztonsági tényező. Egészen különleges tulajdonsága teszi a kiskertek igazi kincsévé: egy tő termése három szakaszban érik, így szeptember elejétől egészen november elejéig fogyaszthatók az egymás után beérő fürtök bogyói. H. Á.