Bakonyi Károly életét ünnepelték

Bakonyi Károly életét ünnepelték

  02 Sep 2020

Keszthely városával együtt a hazai szőlős-boros szakma széles körű képviselete emlékezett dr. Bakonyi Károly szőlőnemesítőre, munkásságára a minap a Balaton Színházban tartott rendezvénnyel, halálának 10. évfordulója jegyében.Életének jellemzőire utalva lánya, Bakonyi Judit így fogalmazott: – Édesapámat ünnepelni jöttünk, ő egy vidám ember volt, s kívánságaként meghagyta, hogy ha majd rá emlékezünk, azt csak vidáman tegyük.
Ezen gondolatok mentén történt összeállítással „Szemezgetés dr. Bakonyi Károly szőlőnemesítő életéből” címmel Bakonyi Judit kiadványt is szerkesztett, melyet az emlékülésen mutatott be.
– Dr. Bakonyi Károly munkaszeretete, alkotói tevékenysége, kreativitása állandó értéket teremtett – mondta a rendezvényt megnyitó beszédében dr. Feldman Zsolt, az agrártárca államtitkára, hozzátéve, hogy a keszthelyi nemesítő olyan életművet hozott létre, mely hozzájárul az ágazat biztonságához, vonzerejéhez, része a Nemzeti Értéktárnak is. Az államtitkár kiemelten szólt a tudásigényes, következetes munkával produkált eredményekről, s mindezen által hangsúlyozta az emléknap jelentőségét.
Önkormányzati részről beszélt Vozár Péterné alpolgármester a Keszthely Város Díszpolgára címmel is kitüntetett jeles személyiség példamutató életéről, közéleti tevékenységéről, amivel a szakmai eredményekkel együtt városa jó hírnevét is emelte. A rendezvényen műsort adott a Gyenesi Dalárda és Bereczky Szilárd népdalénekes, versmondó. Előadások hangzottak el közös munkáról termelői, hegyközségi képviseletben és tudományos területről jelenlévők részéről. A családból „Édesapám és mesterem” címmel dr. Bakonyi László kertészmérnök tartott előadást.
A kiváló szakember életpályája és munkássága mérföldköveinek jeleivel dokumentumkiállítást is megtekinthettek az emlékülés résztvevői.H. Á.