Bővült a West of Balaton kedvezményrendszer

Bővült a West of Balaton kedvezményrendszer

  12 May 2021

A Nyugat-Balaton 5 kiemelkedő turisztikai létesítményének képviselői írtak alá Hévízen a minap látogatói kedvezményrendszer bővítéséről szóló szerződést.A West of Balaton néven már korábban megalkotott együttműködéshez újonnan csatlakozott ezúttal a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház. A keszthelyi Helikon Kastélymúzeum, a Zalakarosi Fürdő, a Zalaszabarban működő Zobori Élménypark, valamint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park által nyújtott eddigi kedvezménykínálatban új helyszín a Hévízi Tófürdő, továbbá a nemzeti park pluszként társította a tavaly elkészült Kis-Balaton Látogatóközpontot. A látogatók e partneri körbe tartozó helyszínek bármelyikén váltott jegy felmutatása mellett a további helyekre 20 százalékkal mérsékelt áron való belépésre jogosultak.
A kölcsönösen nyújtott kedvezményezés célja a turizmus élénkítése egymás segítése mellett, az attrakciók elérhetőségének növelése, ezek által a térségi turisztikai sikerességének növelését. Az együttműködési megállapodást üdvözölte a Magyar Turisztikai Ügynökséget képviselő Juhász Szabolcs turizmus szakmai igazgató. Hangsúlyozta, hogy Hévíz belépésével szintet lépett a nyugat-balatoni együttműködés, hiszen a térség kapuja a nyugat-balatoni turizmusnak, a város fejlesztései, valamint a Hévíz-Balaton Airport hamarosan induló fejlesztése a Nyugat-Balaton térségének lehetőségeit erősítik a jövőben.
Papp Gábor, Hévíz város polgármestere rámutatott: az együttműködés legfontosabb pontja, hogy előnyökkel jár a vendégek számára, illetve minden résztvevő partner újabb platformokon, a többi attrakción keresztül hívhatja fel a figyelmet szolgáltatásaira. A partnerek nem konkurensként tekintenek egymásra – hiszen különböző célcsoportok igényeit tudják kiszolgálni -, hanem az együttműködés előnyeivel kívánnak élni. Dr. Mándó Zsuzsanna, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház főigazgatója rámutatott, hogy a nemzeti kincset jelentő gyógytó a betegek kezelésén kívül a rekreációt is szolgálja, azaz életminőséget tud fenntartani. Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója úgy fogalmazott, hogy a kiemelkedő térségbeli szolgáltatók közös fellépése minőségi turisztikai terméket jelenít meg. Szólt arról, hogy a járványügyi zárlat idején fejlesztések történtek, jelenleg 12,5 milliárd forintos pályázati portfóliót kezelnek, sorra születnek az újabb és újabb turisztikai attrakciók. Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának vezetője elmondta, hogy 15 bemutatóhelyükön évente 400-450 ezer látogató fordul meg, a West of Balaton hálózatban a Kis-Balaton Látogatóközpont becsatlakozásával további növekedés várható.Podlovics Péter, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója összegzésként üdvözölte Hévíz csatlakozását, kiemelte, hogy a két város a különböző fürdőprofillal nem konkurens, hanem partner, s a többi szolgáltatóval együtt időjárástól független élménysort biztosíthat mindazoknak, akik a Nyugat-Balatont választják utazásuk célpontjául, amit Vercz Rita, a Zobori Élménypark üzemeltetési vezetője is hangsúlyozott. Zalakarost Novák Ferenc polgármester képviselte.
A fürdőváros turisztikai szakmai képviselet részéről Pálffy Tamás, a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója vett részt az együttműködést deklaráló eseményen.