Építőtáborban a Kis-Balatonnál

Építőtáborban a Kis-Balatonnál

  04 Aug 2021

Példás összefogással, középiskolások körében negyedik alkalommal lett megrendezve idén a Kis-Balaton Építőtábor. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, és a Szabadics a Gyermekekért Alapítvány közös szervezésével a zalaszabari Holnapocska Tábor fogadta a diákokat. A résztvevők 8 napos programra érkeztek, a délelőttöket munkával töltik a Kis-Balatonnál. A nemzeti park területén dolgoznak: kertészkednek, kerítéseket, kapukat csiszolnak és festenek a táborozók szakmai vezetéssel. A délutánok pedig a szórakozásé, a kalandoké, hiszen a szállást adó táborhely Magyarország egyik legnagyobb játszótere, a Zobori Élménypark közepén helyezkedik el. A helyi programokon túl balatoni és zalakarosi strandolás, kirándulások, közösségi tevékenységek is részei a kikapcsolódásnak.
A fiatalok értéket teremtenek, a szervezők közös küldetésnek tekintik, hogy ha rövid időre is, de kiszabadítsák a fiatalokat a számítógépek, a mobiltelefonok virtuális világából. A tábor kiváló csapatépítő, ami segíti a diákok összekovácsolódását, a közösségi érzés erősítését.