Hévíz történelmi tavasza

Hévíz történelmi tavasza

  04 May 2023

Az immáron 11 éves hagyomány szerinti Boldog Békeidők Hévíze minapi eseményeivel a fürdőváros régi korba utazott.A városháza előtti téren összegyűlt kosztümös, kalapos hölgyek, frakkos, cilinderes urak, díszelgő egyenviseletesek, ünneplőbe öltözött gyerekek Hévízt egy évszázaddal fiatalították meg, zenészek és táncosok vezetésével menetelve. A tradicionális eseményhez az időjárás ugyan nem volt kegyes, ám a múltidézéshez mégis passzolt az áprilisi szeszélyeivel. Az égdörgés városi séta helyett fedél alá vonulásra adott jelet, majd az eleredt esőt hamar ragyogó napsütés váltotta. A tavasz havának ezen hirtelen fordulatossága talán az egyetlen, ami az éghajlati jellemzők régi korból eredő megfigyelései közül mind a mai napig is érvényes. A többi már a klímaváltozással tűnőbe került.
A szezonelő rangos eseménye minden idők derűs élményét nyújtotta valamennyi résztvevő és látogató számára. Hangulatában visszahozta az egykori hévízfürdői életet, melynek esztendői a boldog békeidők koraként íródtak a magyar történelembe. A rendezvény tradicionálisan hordozza a fürdőváros jó hírét, múltjától a jelenéig.
Május elsején is történelmi tavaszt élt meg Hévíz, a várossá válás napjának 31. évfordulóját ünnepelve. A települési rang erősítése útján lerakott mérföldkövekről, a nehézségekkel szembeni küzdelmek eredményeiről szólva mondott beszédet Papp Gábor polgármester, majd önkormányzati alapítású kitüntetéseket adott át a fejlesztésekhez számos területen hosszú időn át végzett kiemelkedő munkával hozzájárulóknak. Köztük a Hévíz Város Díszpolgára címet dr. Hegedűs Mihály háziorvos vehette át a város napi ünnepségen.
Horányi Árpád