Jótékonysággal Keszthely egészségügyéért

Jótékonysággal Keszthely egészségügyéért

  10 Mar 2021

Széles körű támogatással megduplázódott a tervezett összegű adomány, aminek gyűjtését a keszthelyi egészségügyben dolgozók javára indította el a Keszthelyi Ifjúsági Kerekasztal és a Fiatal Vállalkozói Összefogás.Az akciót – mint arról korábban hírt adtunk – tavaly karácsony előtt kezdeményezte a fiatalokból álló két keszthelyi szervezet. Egymillió forint összegyűjtését tűzték ki célul, hogy annak felhasználásával segítséget nyújtsanak a keszthelyi kórház és mentőállomás dolgozóinak ahhoz a megfeszített munkához, ami a járványhelyzet miatt nehezedik rájuk. Nem csak pénzben, egyéb módon is érkeztek a felajánlások széles körből, csatlakozott a Keszthely Térségi Vállalkozók Klubja is. Az adományok átadására több részletben kerül sor. Vásároltak munkaruhákat, karácsony előtt helyi gyártói és kereskedelmi felajánlásnak köszönhetően szaloncukorral, minőségi kávéval és ünnepi dekorációval is kedveskedhettek.
Az akció minapi zárásával együtt összesen mintegy kétmillió forint értékben tudtak támogatást nyújtani. Horváth Tamás, az Ifjúsági Kerekasztal alelnöke, önkormányzati képviselő elmondta, hogy az utolsó szállítmányként takarókat, lepedőket, több mint 100 pólót, 300 darab többször használható védőmaszkot, 4 kisebb diagnosztikai eszközt: ujjon való pulzus és véroxigén telítettség mérőt is vittek, köszönve a kórházban és a mentőállomáson dolgozók munkáját.