Könyvtári futárszolgálat és olvasó maraton

Könyvtári futárszolgálat és olvasó maraton

  20 May 2020

A balatongyöröki könyvtár házhoz szállítással szolgálta ki olvasóit a kijárási korlátozás idején, a meghirdetett olvasó maraton verseny pedig még június végéig tart.– Ahogy a járványveszély miatt kényszerzár alá került az intézmény, elindítottuk a könyvfutár szolgálatot – mondta Villányi Éva, a Bertha
Bulcsu Művelődési Ház és Könyvtár vezetője. – Valójában a szolgáltatás kiterjesztése történt meg, hiszen nálunk „békeidőben” is van gyakorlat arra, hogy idős, beteg embereknek házhoz vigyük a könyveket, egyéb igényelt olvasmányokat, így nem volt nehéz az átállás. Ahogy oldódott a kijárási korlátozás, most már a könyvtár bejáratánál is átvehetők a kötetek.
Telefonon, email-ben és a művelődési ház facebook oldalán lehet kérni az igény szerinti olvasmányokat, de ajánlással is segítenek könyvtárosok. A visszavett könyvek még karanténba kerülnek, azokat csak napok múlva teszik újra a könyvespolcokra.
Villányi Éva elmondta még, hogy több eddigi hátralékos munkát végeztek el a könyvtárban, közel 2000 kötetet selejteztek, de közben érkeztek jó állapotú ajándék könyvek is magánszemélyektől. A könyvtár állománya frissült, gazdagodott, a vásárlásról sem mondtak le. A györöki olvasók igénylik a legfrissebb olvasnivalókat, ehhez hozzászoktak, ha a körülmények miatt kis mértékben csökkent is a kölcsönzések száma. A facebookon könyvolvasó maratont hirdettek, amelyre egészen június végéig lehet beküldeni az olvasott művek listáját.
A művelődési ház és könyvtár dolgozói részt vállalnak az önkormányzat idősek ellátására szervezett tevékenysé­gében is. Segítenek az ebédkiszállításban, közreműködtek a 65 éven felüli lakosoknak szánt textil arcmaszkok házhoz vitelében, s végeztek kertészeti munkákat is a Szépkilátón.