Köszönet a diákok szolgálatáért

Köszönet a diákok szolgálatáért

  19 Aug 2020

Keszthely város önkormányzata, rendőrsége közös szervezésével a nyári szezon közbiztonságának fenntartásában idén is részt vettek a középiskolások.A Bűnmegelőzési Iroda 35 diák önkéntes szolgálatával 7 héten keresztül működött a Balaton-parti Energia téren, idén immáron 19. alkalommal. A fiatalok munkáját a zárónapon köszönte meg a város és a helyi rendőrkapitányság vezetése.
– Lelkesen és lelkiismeretesen dolgoztak a fiatalok, sokrétű feladatot láttak el – értékelte a munkát Vozár Péterné alpolgármester. Mint mondta: a pihenés mellett a felelősségvállalás szép példáját is adták, szolgálva a várost, a szakmai irányítás szerint.
Dr. Andor László, a Keszthelyi Rendőrkapitányság vetője kiemelte, hogy hatékony volt a bűnmegelőzési célú segítségnyújtás, ebben naponta 5 diák vett részt éberséggel, figyelemfelhívásokkal, tanácsadásokkal, szórólapterjesztéssel. Hangsúlyozta: mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy a közbiztonság a megnövekedett nyári forgalomban is stabil maradjon. A kapitány elismeréssel szólt a diákok munkájáról, köszönetet mondott a város vezetésének az iroda fenntartásáért, valamint saját kollégáinak a fiatalok tevékenységének szakmai irányításáért.
Az önkormányzat képviselői ajándékokat adtak át a fiataloknak.H. Á.