Köszönet az önkénteseknek

Köszönet az önkénteseknek

  25 Aug 2021

Keszthely nyári közbiztonságának fenntartásában önkéntesen közreműködő fiataloknak mondott köszönetet a város rendőrségi és önkormány­zati képviselete.A város és a rendőrség együttműködésében sokéves hagyomány szerint az idei főszezonban is 7 héten át működött a bűnmegelőzési iroda, középiskolások önkéntes munkavállalásával. A diákok szakmai irányítással, szervezett formában vettek részt a közbiztonság fenntartásában, bűnmegelőzési feladatokat ellátva. Szemmel tartották a forgalmas helyeket, figyelemfelhívó szórólapokat osztottak, munkájuk eredményes visszatartó hatást fejtett ki a jogsértések elkövetésével szemben, közterületi jelenlétük növelte az emberek biztonságérzetét. Mindezt köszönte meg a Balaton-parti Energia téren tartott szolgálatzáró rendezvényen dr. Andor László keszthelyi rendőrkapitány és Vozár Péterné alpolgármester.
A diákok ajándékcsomagot vehettek át.
Horányi Árpád