Közös érdekekből, közös élményekért

Közös érdekekből, közös élményekért

  15 Jan 2025

A helyi gazdaság, a szomszédság, a közélet, az intézményrendszer széles képviselete köré­ben tartott új évi fogadást Vonyarcvashegyen Pali Róbert, a település polgármestere.A vendégszférával is kifejezésre jutott az önkormányzat jellemzően egységes vezetési szemlélete: a helyi alkotó erőbe vetett bizalom és a térségben való gondolkodás. A rendezvény ünnepélyességét adta a helybeli Sági Béla „Formázott Bölcső” című, Vonyarcvashegytől ihletett saját versének elmondása és Kiss Tamás zenetanár, karnagy növendékeinek rézfúvós előadása.
Pali Róbert címszavak szerint helyi vállalkozók adta jelentős anyagi erőről, megvalósult és folyamatban lévő beruházásokról, közérzetjavító intézkedésekről, közbiztonságról, tájékozódásról és hiteles tájékoztatásról, alkalmazkodásról, együttműködésekről, kulturális programokról beszélt. Mindezek nyomán stabil a gazdálkodás, fejlődik az infrastruktúra, működik a szociális ellátás, köztéri kamerák segítenek vigyázni a rendre, több információs csatornán működik a közösségi kommunikáció. Március 1-jén a Vonyarci télbúcsúztatóval indul a hagyományos fesztiváli jellegű programok sora, melyek közt idén is lesz a tavaly nagy sikerrel debütált Régió Fesztivál – Kultúr­étlap. Mögöttünk az erdő, előttünk a víz jelszó nyomán kisfilm vetítéssel is leperegtek Vonyarcvashegy életének jellemző jegyei az ünnepségen résztvevők előtt.
– Vannak közös értékeink. Legyenek közös érdekeink és közös élményeink! – fejezte ki 2025-re szóló jókívánságait Pali Róbert.
Horányi Árpád