Óriáskerékkel a város felett

Óriáskerékkel a város felett

  24 Jun 2020

Felemelő élmény a keszthelyi Balaton-partonKeszthely turisztikai kínálatához tartozik a lehetőségek olyon fokozása, hogy a látogatók és természetesen a helyben lakók is mind jobban felfedezhessék a város és környéke értékeit, s gyönyörködhessenek a környezetben.
A Balaton-parton az idei nyáron óriáskerekes utazás nyújtja a térségre nyíló panoráma látványát. Az újonnan nyílt „Szem” a hajókikötői mólóhoz közeli területen várja utasait, akik így 15 emeletnyinek megfelelő 50 méteres magasságból tekinthetnek a tóra és környezetére.
Korábban megtapasztalt sikerre alapozta a város az új attrakciót: a múlt év adventi időszakában a Fő téren első ízben felállított, a jelenleginél kisebb óriáskerék nagy népszerűségnek örvendett. Ugyanilyen szereppel indult el most a szezonnyitás jegyé­ben utasaival együtt a nyár
hangulatát is emelő kerék „Pörögj Fel!” jelmondattal. Bízik a város az egyedi attrakció vonzerejében, ehhez fogható élményeket nyújtó színes nyári programok vannak előkészületben.
– A turizmusból élünk, erre kell építkeznünk, ami minőségi kínálattal lehetséges – hangsúlyozta ezúttal is a szórakozási lehetőségek bővítésének jelentőségét Nagy Bálint, a város polgármestere, hozzátéve: – Mindig szükség van a vonzerőt növelő különlegességekre. A jeles attrakció adta élménnyel még több szépség tárul fel a környezetünkből, e látvány a helybelieknek és a vendégeknek egyaránt újdonságot jelent.
Az ország egyik legnagyobb óriás­kereke forog Keszthelyen, egyszerre 180 főt tud utaztatni a 6-6 személyes, összesen 30 gondolájával. Nagyságrendet tekintve hozzá hasonló működött már korábban a téli időszakban Győrött, jelen van nyaranta Siófokon, a most Keszthelyre telepített óriáskereket eddig a szombathelyi adventi vásáron próbálhatták ki az érdeklődők.
A nyugat-balatoni „Szem” egészen szeptember végéig fog működni, 3 kört tesz meg egy-egy menetben.
(H. Á.)