Örökölt népművészet mai otthonokban

Örökölt népművészet mai otthonokban

  14 Aug 2024

Természetes anyagok, megmunkáló szerszámok, kelme, fonal és tű, amik ügyes kezek nyomán, szépérzékkel, az örökletes néprajzi kultúránkat megjeleníthetik. Így készültek hajdan a háztartások használati tárgyai népi motívumokkal, s az otthonok díszei. A hagyománytisztelet napjainkban is élteti eleink munkáját, ízlésvilágának felidézését. A néprajzi díszítőművészet mai lakásokban való megjelenése maga a velünk élő kultúrtörténelem. Ennek egyik hivatásos őrzője a Zala Vármegye Népművészetéért Alapítvány, melynek szervezésével a keszthelyi alkotóházban nyaranta alkotótáborokat rendeznek. Idén erre immáron nyolcadik alkalommal került sor, Örökségünk a Nyugat-Dunántúl címmel.
– Faragásos és textilmunkák készítése a mostani tematikus tábor fő témája – mondta Bereczky Csaba, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a tábor szervezője, s az alkalmazott technikákról is beszélt: – Lányok-asszonyok körében a hímzés és a nemezelés megy, a férfi résztvevők faragással, pecsétviasz berakásos technikával, kobaktök karcolt díszítésével, savazásos színezéssel foglalkoznak.
A táborban 16 fő vett részt, Zalából, Somogyból és távolabbi helyekről is, így Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékből.
– Érdekelnek a különféle tájegységi hagyományok – említette az Észak-Alföld vidékéről a feleségével együtt érkezett Csabári Sándor. Hozzátette, hogy immár második alkalommal jöttek a keszthelyi táborba, s mutatta a kobaktök italtartóra karcolt-viaszolt-savazott motívumokat.
Többen alapokban már elkészített munkákkal érkeztek, hogy a kapott szakmai segítséggel tudják azt a leghitelesebb múltidéző formavilág megjelenítésével befejezni.
– A tábor rövid ideje miatt célszerű, ha elkezdett darabok folytatását lehet a közösségben végezni – mondta Fehér Vilmos szakmai vezető, művészeti akadémiai ösztöndíjas. – Így jobban lehet itt koncentrálni már csak a díszítésre.
Témánk a pásztorművességre jellemző formavilág idézése, ehhez az ősi technikák elsajátítása.
Mai munkával, a régmúltbeli érték becsülését jelentő, otthoni környezetben azt napjainkban is képviselő darabok készültek el.
Horányi Árpád