
Presztízs a művészetoktatásnak
A Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) szenátusa döntött arról, hogy a 2024/25-ös tanévtől a vizuális kultúra tárgyból tett érettségi vizsgát és képzőművészeti tantárgyi versenyeken elért dobogós helyezést beszámítja a felvételizők javára.Az intézmény sajtóközleménye szerint az intézkedés dr. Erős István rektor és Somody Beáta, a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének elnöke együttes kezdeményezésére történt. A cél, nagyobb hangsúlyt adni egyrészt a vizuális nevelésnek, a szaktárgyi középiskolai versenyek továbbtanulásban betöltött szerepének, de legfőképpen annak, hogy erősödjön a vizuális kultúra érettségijének jelentősége.
– A vizuális kultúrát oktató középiskolai tanárok már évek óta várták az intézkedést, mely gesztus értéket is jelent: emeli a vizuális kultúra tantárgy presztízsét, elismeri az azt tanító pedagógusok munkáját, erősíti a ráépülő érettségi vizsga fontosságát – kommentálta a döntést a közleményben Orosz Csaba, oktatási rektorhelyettes.
Az új rendelkezés a felvételizők körében vonatkozik a vizuális kultúra tantárgyból közép- vagy emelt szintű érettségi vizsgát tett diákokra, illetve a tárgyévben arra jelentkezőkre is. Továbbá, meghatározott szakokon a tárgyévben meghirdetett Országos Középiskolai Rajzversenyen, az Országos Festészetversenyen, az Országos Mintázásversenyen, valamint az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny vizuális kultúra tantárgyi versenyen dobogós helyezést elért jelentkezők az adott szak felvételijén mentesülnek az alkalmassági vizsga alól. Mindezek megjelenítése eddig nem volt gyakorlat a művészeti felsőoktatásban.
H. Á.