Régi és új értéke a fürdővárosnak

Régi és új értéke a fürdővárosnak

  23 Sep 2020

Ünnepélyes keretek közt nyitotta kapuit jelentős felújítást követően a hévízi Kis Helikon Villa.Az egykoron Hadnagyszálló néven ismert, több mint 80 esztendős ház családi vállalkozásban működik, eredetileg is hotelszolgáltatási céllal épült. Tulajdonosi képviseletben Miklós Beatrix elmondta, mindig is céljuk volt a fürdőváros rangjához méltó minőségi kínálat nyújtása. Emellett a megjelent új trendekhez való alkalmazkodás tette szükségessé a beruházást, amit a Kisfaludy pályázaton való eredményes szereplés révén tudtak megvalósítani. A 3 szintes ház 18 apartmannal, összesen 32 férőhellyel várja szállóvendégeit.
Papp Gábor polgármester kiemelte, hogy az épület várostörténetileg és funkcionálisan egyaránt fontos Hévíznek. Majd szólt arról, hogy a 2018 őszén megjelent Kisfaludy pályázaton 7 városbeli vállalkozás nyert támogatást. Beszélt a polgármester a szállodai körben is folyamatban lévő fejlesztésekről, valamint a magánszállásadók által elnyerhető támogatásokról, aminek révén több száz szoba újult meg. A városvezető hangsúlyozta: mindez által valósul meg, hogy minden szálláskategória olyan nívót tud nyújtani, ami a vírusveszély helyzet elmúltával robbanásszerű eredményeket hozhat a hévízi turizmusban. Papp Gábor köszönetet mondott a tulajdonosoknak, hogy éltek a pályázati lehetőséggel.
– Minden szándék mellé odaállunk, ami a vendéglátók szívügye – mondta Könnyid László, a  Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese. – Itt a tulajdonosok a maximumot hozták ki a támogatással a szobafelújításoktól az energetikai korszerűsítésig, ez a pályázati pénzek felhasználásának iskolapéldája lehet.
Könnyid László helyi és országos kitekintést tett a nyári vendégforgalomra, kiemelte a belföldi turizmus jelentős emelkedését, amivel igen erős nyári szezont tudhatnak maguk mögött az üdülőtelepülések. Mint mondta, amikor a turizmus a járványveszély helyzetből visszatér a zavartalan állapotba, a javuló fogadókészséggel együtt nagy ugrás várható a forgalomban.
A megújult Kis Helikon Villa belső tereit, szobáit, parkját tulajdonosi részről Miklós Péter mutatta be az avatóünnepség résztvevőinek, akik az erkélyről nyíló hévízi panorámában is gyönyörködhettek.
H. Á.