Születésnapunk nyertese

Születésnapunk nyertese

  07 Oct 2020

– Eggyel több ok, hogy szeressem a Szuperinfót – mondta Németh Jánosné olvasónk, az újság 30 éves születésnapi számában megjelent keresztrejtvény megfejtői közt kisorsolt Hitachi televízió nyertese.A készüléket a lap szerkesztőségében adta át a minap Iski Zsolt, laptulajdonos.
– Nálunk szinte kezdettől fogva családtag a Szuperinfó, meg is lepett, hogy már 30 éves – említette a nyertes. – Én főleg a szolgáltatási hirdetéseket szoktam figyelni, szeretem olvasni benne a környékről szóló cikkeket is. Ha pedig rejtvényt találok benne, az meg külön örömömre szolgál.
Nyertesünk elmondta: szereti a fejtörőket, vetélkedőkön is szívesen részt vesz.
– Jó dolog izgalmas, szórakoztató módon keresni a szerencsét – mondta
Némethné. – Ismerve az újság életét, nem is volt túl nehéz a jubileumi jegyű megfejtés. A tétet pedig különösen nagynak tartottam, mivel egyedül a televízió várt kisorsolásra. Próbát tettem és a szerencsére gondoltam, e-mailben küldtem be a megfejtést, így jött az értesítés is, hogy nyertem. Nagy öröm az egész családnak.