Tokiói útravaló Major Veronikának

Tokiói útravaló Major Veronikának

  14 Jul 2021

A tokiói olimpiára induló keszthelyi Major Veronikát a város vezetésének, sportéletének képviselői bocsátották útjára a Balaton-parton rendezett találkozón.A BEFAG Keszthelyi Lövész Klub kimagasló teljesítményű sportolóját Csik Ferenc, az 1936-os berlini olimpia bajnokának szobránál jókívánságokkal látták el. Nagy Bálint, a város polgármestere kiemelte, hogy az Európa-bajnok sportlövő a teljesítményeivel eddig is sok elismerést hozott a városnak és térségének, s hangsúlyozta, hogy a legjobb eredmény eléréséért fognak neki szurkolni.
Major Veronika 2009-ben Keczeli Zoltán edzővel kezdte a sportlövészetet, 2013-ban szerzett Európa bajnoki címét többször megvédte, folyamatosan halmozza sikereit. A világ legjobb női sportpisztolyosainak Újdelhiben rendezett versenyén két számban is teljesítette az olimpiai kvótát, korábbi világcsúcsot döntve nyert. Dr. Iglódi Endre, a Csik Ferenc Olimpiai Baráti Kör alelnöke úgy fogalmazott, hogy Major Veronika esélyes a legfényesebb éremre.
Az olimpikon július 25-én áll majd először rajthoz légpisztoly és sportpisztoly versenyszámban.
H.Á.